2013. augusztus 30., péntek

Hideg gyümölcsleves


Egy igazán gyors, egyszerű de nagyszerű gyümölcslevest hoztam ma.
Idén először ültettünk a kis kertünkbe sárgadinnyét, lesz ami lesz alapon, mert mindenki azt mondta, hogy ne is próbálkozzunk, mert nem fog beérni. Hát erre most rácáfoltunk, mert 2 db szép érett sárgadinnyét szedtünk le róla. :) Nem tartozik a kedvenc gyümölcseim közé, sőőőt, kifejezetten nem szeretem (csak az illatát, de azt nagyon), de úgy megörültem, mikor először megláttuk rajta a pici dinnyéket, hogy akkor azt mondtam, mindenképpen felhasználom, ha beérik, elvégre ezért "nevelgettük" :) Így belekerült ebbe a fincsi kis hideg gyümölcslevesbe.
A leves ronda színe ne tántorítson el senkit a kipróbálásától, mert az íze az nagyon jó :)
A sűrűségén is lehet "állítani", én sűrűn szeretem, mint ahogy a képen is látható :) És persze bármilyen gyümölccsel el tudjuk készíteni, ki milyen gyümölcsöt szeret. Pár perc alatt készen van, csak a hűtés miatt kell várni vele, de persze ez sem kötelező. :)




Hozzávalók:
-          1 kisebb sárgadinnye
-          3-4 db nektarin
-          1 banán
-          1 citrom leve
-          2-3 ek. méz (nálam narancsos akácméz)
-          őrölt fahéj
-          pici gyömbér (lehet friss vagy akár őrölt)
-          2 dl tejszín
-          tej (higításhoz)

Elkészítés:
Elővesszük a turmixgépet. Ha nincs, akkor egy nagy tálba tegyük a gyümölcsöket és botmixerrel pürésítsük. 
A sárgadinnyét félbe vágjuk, majd kanállal kiszedjük a magjait és kikanalazzuk a belsejét. 
A nektarint én csak elfeleztem, nem hámoztam meg, majd kiszedtem a magját és feldaraboltam. 
A banánt csak meghámozzuk és feldaraboljuk. 
Minden gyümölcsöt dobjunk a turmixgépbe, a citromot vágjuk félbe és facsarjuk ki a levét, öntsük hozzá, majd tegyük bele a mézet, a fahéjat és tegyük bele a gyömbért is. 
Indítsuk el a gépet, majd adjuk hozzá a tejszínt is. 
Én csak pici tejet tettem hozzá pluszban, mert sűrűn szeretem az ilyen leveseket, de tehetünk bele többet is, ki hogy szereti.


2013. augusztus 27., kedd

Frankfurti leves


Gyerekkoromban ez volt a kedvenc levesem. Ezer éve nem ettem már és tegnap pont szóba került és annyira megkívántam, hogy muszáj volt készítenem! :)
Nem került bele sem rántás, sem pedig habarás, szerintem így sokkal finomabb és nem utolsó sorban egészségesebb is! :)





Hozzávalók:
-          1 kisebb fej kelkáposzta
-          2 fej vöröshagyma
-          3 gerezd fokhagyma
-          1 szál répa
-          2 db burgonya
-          1 kis pohár tejföl
-          2 pár virsli
-          pirospaprika
-         
-          fekete bors
-          majoránna
-          olaj

Elkészítés:
Először előkészítjük a zöldségeket. 
A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát megpucoljuk. A kelkáposztát félbe vágjuk, torzsáját eltávolítjuk, majd ujjnyi vastagon felvágjuk. A burgonyát felkockázzuk, a répát pedig felkarikázzuk. 
A hagymát pici olajon üvegesre pároljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és szórunk rá pirospaprikát. Erre mehet a kelkáposzta, jól elkeverjük, majd mehet bele a burgonya és a répa is. 
Jól átforgatjuk, majd reszelünk rá fokhagymát és fűszerezzük, ezután felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk. 
Addig főzzük, amíg a burgonya és a répa megpuhul. A virsliket felkarikázzuk, én le is szoktam picit pirítani pici olajon, mielőtt beleteszem. 
Nekem most túl sok volt a levesben a káposzta, és amúgy sem szerettem volna bele rántást csinálni, így vettem ki a káposztából, majd átmentem rajta botmixerrel. Ehhez kevertem a tejfölt, tettem hozzá hőkiegyenlítés miatt egy merőkanál forró levet, jól elkevertem és beleöntöttem a levesbe. (Nem mondom, hogy besűrűsödött tőle, de én nem is szeretem, ha sűrű. Természetesen, ha valaki sűrűbben szereti, habarja be vagy csináljon rántást.) 
Mehet bele a virsli is. 
Pár percet hagytam rotyogni, aztán el is zártam alatta a lángot. 


2013. augusztus 23., péntek

Rántott patisszon

Ez az egyik kedvencem, soha nem tudok ellenállni egy jóóó kis rántott patisszonnak (vagy töknek, cukkininek), csak győzzem panírozni :) 
Igazából csak azért kerül fel a blogra, mert a hagyományos paníron turbóztam egy kicsit és mártogatós is készült hozzá. A panírral és a mártogatósokkal is lehet variálni, így soha nincs az az unalmas "Már megint rántott cucc van ebédre?" kérdés...:) 
Ezúttal a zsemlemorzsához kevertem búzacsírát és szezámmagot, valamint kapros tejföl volt hozzá a mártogató. A zsemlemorzsához keverhetünk fokhagyma granulátumot is, de helyette használhatunk akár zabkorpát is.
A mártogatós is mindenkinek a saját ízlése, lehet fokhagymás, kapros, tzatziki stb...Készülhet tejföllel vagy natúr joghurttal is, szóval nagyon sok variáció lehetséges és nagyon feldobjuk vele az ilyen rántott zöldségeket.



Hozzávalók:

-          2 kisebb patisszon

-          liszt (nálam ch csökk)

-          3 tojás
-          zsemlemorzsa (ch csökk)
-          búzacsíra
-          szezámmag

Mártogatóshoz:
-          1 kis pohár tejföl
-          ízlés szerint édesítő
-          friss kapor
-         

Elkészítés:
A patisszonokat megpucoljuk ( ezt utálom a legjobban :) ), kikanalazzuk a magjait és felszeleteljük. 
Ilyenkor sokan lesózzák, én nem szoktam, mert így levet ereszt és elázik tőle a panír. A tojásba sem teszek sót, én csak akkor sózom, amikor eszem. 
A zsemlemorzsához kevertem búzacsírát és szezámmagot is. 
A szokásos módon bepanírozzuk (először liszt, aztán tojás és zsemlemorzsa), és forró olajban kisütjük. 
A mártogatóshoz a tejfölt összekeverjük kicsi sóval, ízlés szerint édesítjük és szórunk bele kaprot. Egyszerű és nagyszerű! :)



 

2013. augusztus 20., kedd

Tonhalas paradicsomos spagetti


Ha nincs sok időnk/ kedvünk főzni, jó ötlet ilyen ételt készíteni, mert annyi idő alatt, amíg a tészta megfő, ez is elkészül és már ehetünk is.



Hozzávalók: (4 személyre)

-          2 konzerv (300g) olajos tonhal
-          1 konzerv (400g) paradicsomkonzerv, de lehet friss is
-          1 nagy fej vöröshagyma
-          3 gerezd fokhagyma
-         
-          fekete bors
-          bazsalikom
-          oregano
-          édesítő
-          spagetti

Elkészítés:
A spagetti vizet tegyük fel melegedni. 
A hagymát apróra vágjuk, majd az egyik konzervből öntünk kicsi olajat a serpenyőbe (a többit én leöntöttem róla) és üvegesre pároljuk rajta a hagymát. 
Erre mehet a villával összetördelt tonhal. 
Átforgatjuk, ráreszeljük a fokhagymát, majd mehet rá a paradicsom és a fűszerek, valamint az édesítő is. 
Ha nincs elég leve, öntsük fel pici vízzel és hagyjuk kb 8-10 percet rotyogni. 
Mire a tészta elkészül, ez is készen van.
Keverjük a tésztát a raguhoz és már ehetünk is. Szórhatunk a tetejére sajtot is. (nekem most ép nem volt itthon)


2013. augusztus 17., szombat

Gyümölcsös túrótorta

Ez a torta rendelésre készült egy ismerősöm cukorbeteg édesanyjának. Málnás- tejszínes túrókrém van benne. Lényegében hasonló a krém, mint a Lime- os epres túrótortánál, csak ebben nincs krémsajt és málna van benne. A piskótám a jól bevált recept szerint készült.



Hozzávalók:
Piskóta:
- 6 db tojás
- liszt (nálam ch csökk)
- cukor (nálam xilit)
- sütőpor

3 ugyanolyan pohár szükséges hozzá.
A lényeg az, hogy mindig annyi cukrot és lisztet (ehhez jön 1 kk. sütőpor) tegyünk a poharakba, ameddig a tojás csíkja van. A liszthez hozzákeverünk mindig + 1 dl lisztet és plusz 1 kk. sütőport.
Az enyém 6 tojásból készült, külön sütöttem a lapokat hozzá, laponként 2 tojással. Az egyik pohárba beleütjük a tojásokat, picit összekeverjük, a másik pohárban ugyanannyi cukrot vagy xilitet teszünk, ameddig a tojás van, a harmadik pohárba pedig lisztet teszünk szintén a tojással megegyező szintig. A liszthez még hozzáteszünk plusz 1 dl lisztet (ezt feles pohárban mértem ki) és összesen 2 kk. sütőport keverünk bele.

Krém:
-          50 dkg túró
-          1 pohár joghurt (lehet natúr vagy amilyen gyümölcs kerül a krémbe)
-          2.5 dl habtejszín ( felverve, de ez szerintem egyértelmű :) )
-          ízlés szerint xilit (kb 4 ek.)
-          1 lime reszelt héja
-          1 nagy marék málna

Díszítés:
-          2 dl habtejszín
-          darált dió
-          gyümölcsök
-          1 csomag zselatin





2013. augusztus 16., péntek

Töltött paprika



Egy igazi klasszikust hoztam ma, nem is nagyon ismerek olyan embert, aki ezt ne szeretné. Én sokáig nem voltam oda érte, sokszor kóstoltam sokfélét, de valahogy egyik sem volt az én ízlésem, vagy túl édes volt, vagy a gombóc volt íztelen...Így kénytelen voltam elkészíteni saját magam, hogy rájöjjek, szeretem-e :) És igen, megszerettem :) Azóta is gyakran készítem, mert imádjuk! 




Hozzávalók:
-          1 kg darált hús
-          2 l paradicsomlé (cukormentes)
-          víz
-          3 gerezd fokhagyma
-          2 fej vöröshagyma
-          1 tojás
-          7 db paprika
-          rizs
-         
-          fekete bors
-          őrölt kömény
-          pici majoránna
-          pirospaprika
-          olaj
-          2 ek. liszt (nálam ch csökk)
-          ízlés szerint xilit vagy folyékony édesítő (én most folyékonyat használtam)

Elkészítés:
Első körben elkészítjük a tölteléket:
A két fej vöröshagymát apróra vágjuk, majd pici olajon sóval üvegesre pirítjuk. 
A darált húst összekeverjük a tojással, pici pirospaprikával, az apróra vágott (vagy reszelt) fokhagymával, sóval, borssal, őrölt köménnyel, majoránnával és a lepirított hagymával, végül keverünk bele rizst. 
A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, majd lazán beletömködjük a tölteléket. Ne legyen nagyon megtömve, mert a rizsnek kell majd hely, ahogy puhul. A maradék töltelékből pedig gombócokat formázunk. 
Egy nagy lábasban melegítünk olajat, és teszünk bele 2 ek. lisztet. A rántást ne hagyjuk nagyon megbarnulni, mert leég. Amikor zsemleszínű a rántásunk, ráöntjük a 2 liter paradicsomlevet és jó alaposan elkeverjük. Rögtön el is kezd sűrűsödni, ilyenkor tegyünk bele annyi vizet, amilyen hígra szeretnénk majd a paradicsommártást. 
Én ilyenkor szoktam sózni és beletenni az édesítőt. 
Folyamatos kevergetés mellett felforraljuk a mártást, majd beletesszük a töltött paprikákat és a gombócokat és alacsonyra vesszük alatta a lángot.
Mivel nem nagyon lehet kevergetni, amikor már benne vannak a gombócok, időnként rázogassuk meg a lábast, nehogy leragadjon. 
Alacsony lángon főzzük tovább, amíg a gombócok és a paprikák megpuhulnak.


2013. augusztus 10., szombat

Málnahab

Kiváló felhasználási módja a megmaradt tojásfehérjének, ha van egy kis gyümölcsünk otthon. Gyerekkoromban a nagymamám rengetegszer csinált nekünk málnahabot, imádtuk. Ezer éve nem ettem és mivel maradt pár tojásfehérjém tegnapról és a fagyasztóban van a nagymamámék kertjéből való málna, ennél egyszerűbb desszertet nem tudok is elképzelni mára. Tehetünk bele tejszínhabot is, attól még krémesebb lesz az egész.




Hozzávalók: (kb 8-9 adaghoz)


-          6 tojásfehérje
-          5-6 nagy marék málna
-          1 citrom reszelt héja
-          6 ek. xilit
-          ízlés szerint lehet tejszínhabbal dúsítani

Elkészítés:
Ha fagyasztott málnából készül, olvasszuk ki. A tojásfehérjét felverjük 3 ek. xilittel. Amikor már kemény a hab, mehet bele a málna és a citrom reszelt héja, valamint a másik 3 kanál xilit is. Alaposan keverjük el, majd keverhetünk még hozzá felvert tejszínhabot is. Fogyasztás előtt tegyük a hűtőbe pár órára.


 

2013. augusztus 9., péntek

Túrós buktatorta - Blogkóstoló 10.

Ismét jelentkeztem a Blogkóstoló egy újabb fordulójára, aminek ezúttal Kisildi lett a házigazdája. Mivel amúgy sem blogozom olyan régóta (1 éve) és sok blogot nem ismerek még, most is egy számomra ismeretlen blogot sorsoltak nekem, ezúttal Vea - Receptgyűjteményét. Sok tortát láttam nála, de mivel én nem vagyok a díszítés nagy mestere, így ezt a Túrós buktatortát választottam tőle.
Nagyon szeretek kelt tésztát készíteni, így amikor megláttam ezt a receptet, rögtön tudtam, hogy ő lesz a nyerő :)
Nem hiszem, hogy normális vagyok, hogy ebben a fullasztó melegben képes voltam bekapcsolni a sütőt, de azt mondhatom, hogy nagyon nagyon megérte, mert eszméletlen finom lett és a család körében is nagy sikert aratott. 






Hozzávalók:
Tészta:
-          55 dkg liszt (nálam ch csökk)
-          4 ek. xilit
-          10 dkg olvasztott vaj
-          3 tojás sárgája
-          ½ citrom reszelt héja
-          csipet só
-          2.5 dkg élesztő
-          3.5 dl langyos tej

Töltelék:
-          45 dkg túró
-          12 dkg por xilit
-          3 tk. vaníliás pudingpor
-          6 dkg olvasztott vaj
-          4 tojás sárgája
-          1 citrom reszelt héja
-          10-15 dkg mazsola

Egyéb:
-          olvasztott vaj a forgatáshoz
-          vaj és liszt a forma kikenéséhez

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból egy könnyen kezelhető tésztát dagasztunk. A 3.5 dl tejből nekem kb 1.5 dl kellett bele.
Én úgy állapítom meg, hogy elég volt-e a tésztának a dagasztás, hogy miközben gyúrom, meghallom a levegőbuborékokat és érzem a kezem alatt, ahogy kipukkadnak. Ilyenkor már jól bedagasztottuk és mehet is kelni 1 órát, hogy a duplájára nőjön. 
Közben elkészítjük a tölteléket is. 
Amikor a tészta a duplájára kelt, kinyújtjuk ujjnyi vastagra és kb 10x10-es négyzetekre vágjuk. A közepükbe teszünk egy evőkanálnyi tölteléket és gombócokat formázunk belőle. 
Én úgy csinálom az ilyet, hogy amikor beleteszem a tölteléket a közepébe, összefogom a tészta 4 sarkát és összecsippentem, és ha esetleg lennének még lyukak, ahol kilátszik a töltelék, azt is összecsipkedem. 
Leteszem összeillesztéssel lefelé a nyújtódeszkára és a két kezemmel szép gömb alakúra formázom. 
Amikor készen vannak a gombócok, olvasztott vajba forgatjuk őket és mehetnek a vajjal kikent és lisztezett sütőformába (28 cm-es) jó szorosan, nem kell közöttük helyet hagyni, így felfelé fognak majd nőni. 
Nekem nincs ilyen nagy tortaformám, az enyém csak 22 cm- es, így egy 24 cm- es jénaiban sütöttem meg, amibe 12 gombóc fért bele.
A formában is kelesztjük még 20 percet, de közben a sütőt már bemelegítjük. 


A sütő aljába teszünk egy kis edényben vizet, hogy a gombócok gőzös sütőben süljenek meg. 
30 perc sütés után meglocsoljuk a tetejüket pici forralt tejjel (én azt a kb 2 decit forraltam fel, ami nem kellett a tésztába) és visszatesszük még kb 30 percre sülni. 
Ha nagyon barnulna a teteje, de belül még nyers (nálam ez volt a helyzet), fedjük le alufóliával és úgy süssük tovább.
A 7 megmaradt tojásfehérjét nehogy kidobjuk!! Készítsünk belőle valamilyen gyümölcshabot vagy habcsókot, ne vesszen kárba! :)




2013. augusztus 7., szerda

Karalábés burgonyafőzelék


A tejfölös burgonyafőzelék az egyik kedvencem, és a karalábét is imádom, így most kombináltam a kettőt együtt. Nem bántam meg, nagyon finom lett! Jobban szeretem, ha a főzelék csak saját magával van sűrítve, így ez is rántás nélkül készült. Ehetjük pörkölttel, sült kolbásszal/ virslivel, fasírttal...Bármelyik is legyen, nem fogjátok megbánni! :)




Hozzávalók:
-          5 nagyobb burgonya
-          2 zsenge karalábé
-          2 fej vöröshagyma
-          1 kis doboz tejföl
-          pirospaprika
-          őrölt kömény
-         
-          fekete bors
-          egész vagy őrölt babérlevél
-          ízlés szerint kapor

Elkészítés:
A hagymákat apró kockákra vágjuk.
A burgonyákat és a karalábékat meghámozzuk, majd vékony szeletekre vágjuk és félretesszük. 
A hagymát pici olajon üvegesre pirítjuk, majd szórunk rá pirospaprikát és mehet rá a felszeletelt burgonya és karalábé. 
Fűszerezzük, jól elkeverjük és felöntjük vízzel, de nem szükséges, hogy teljesen ellepje. 
Amikor megfőttek a zöldségek, veszünk ki 2 merőkanállal belőle (lé nélkül) és botmixerrel pürésítjük. 
A tejfölt keverjük csomómentesre és tegyünk hozzá a forró léből a hőkiegyenlítés miatt, keverjük el alaposan és öntsük bele az edénybe. 
Megkeverjük, majd mehet bele a pürésített burgonya és karalábé, ami be fogja sűríteni a főzelékünket. 
Pár percet még forraljuk és készen is van.



2013. augusztus 6., kedd

Berét, lapcsánka


Sokan sokféleképpen ismerik, berét, lapcsánka, tócsni, tócsi stb... Egy a lényeg: egyszerű és nagyszerű, és nem utolsó sorban nagyon finom! :)


Hozzávalók:

-          4-5 burgonya
-          1 kis pohár tejföl
-          2 gerezd fokhagyma
-          2 tojás
-         
-          fekete bors
-          kicsi liszt (nálam ch csökk)
-          olaj a sütéshez

Elkészítés:
A burgonyákat megpucoljuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. 
A fokhagyma gerezdeket vagy nagyon apróra vágjuk vagy reszeljük. 
Hozzáadjuk a 2 tojást, a tejfölt, majd sózzuk és borsozzuk. Teszünk hozzá lisztet, mert a sótól levet ereszt és ez fogja össze majd a masszát. 
Kanállal adagolva forró olajban kisütjük. 
Sütőben is lehet sütni, ha szilikonos sütőpapírra adagoljuk a masszát, így nem lesz olajos, viszont tovább tart a sütés és nem lesz annyira ropogós.